Kis-Magyarország

Gajdos László: „Azzal győztek meg, hogy olyan feladatot kaphatok, amellyel az egész ország állatkertjeit segíthetem”

Miután kiderült, hogy a Nyíregyházi Állatpark igazgatója, Gajdos Lászó lesz a Tisza Párt helyi képviselőjelöltje jövőre, az addig elismert szakember azonnal támadások kereszttüzébe került. Arról kérdeztük, hogy milyen ezt megélni, és hogy miért döntött úgy, hogy politikai szerepet vállal. 

  • Cservenyák Katalin
  • 2025. december 6.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Minden jelölt független a decemberi tabi választáson

Schmidt Jenő huszonkét évig volt Tab polgármestere a Fidesz-KDNP színeiben, mígnem 2024-ben a kormányhivatalnál ügyintézőként dolgozó Nagy Gyula legyőzte. Mandátuma azonban megszűnt, mert a testület szeptemberben feloszlatta magát. Az új választást december 14-re írták ki, három polgármesterjelölt indul.